Intra Gyógynövény      
   
   


   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   




  Az orvos véleménye

Az Alveo orvosilag igazolt újdonság

Ismerje meg most az ÚJ Alveot, és a 26 gyógynövény egyedüli hatékonyságát ELSŐ KÉZBŐL!!!


alveo_grape_mint





















Mivel Magyarországon még gyakorlatilag ismeretlen a termék - habár már egyre több a komoly magyar fogyasztói terméktapasztalat - ezért most Dr. Kováčová Jiřina cseh orvos osztja meg Önnel a 3 éves tapasztalatait az ALVEO-val kapcsolatosan!

kovacova


Az Alveo úgy van nyilvántartva, mint biztonságos élelmiszer a civilizációs betegségek megelőzésében. Biztonsági szempontból úgy viselkedik, mint egy hagyományos élelmiszer, tehát olyan termék, melynek biztonsága magas mértékű. A mostani álláspont szerint - ami kb. 3 éves tapasztalat azoktól, akik ezt a terméket használták - gyógyító hatással van a már bekövetkezett betegségekre is, függetlenül azok hosszától. Ebben az értelemben tehát úgy viselkedik, mint a gyógyszer. Tulajdonképpen mellékes pozitív hatásról van szó, ami viszont a fogyasztók szempontjából gyakran sokkal fontosabb. Bármely tulajdonságok megítélésében döntőek a megélt tapasztalatok. A mi esetünkben a rendelkezésre álló tapasztalatok közel háromévesek. Ezeket a tapasztalatokat osztom meg most Önökkel.

Az emberi szervezetnek három irányítórendszere van:

a központi idegrendszer,

a belső elválasztású mirigyek működése - hormonrendszer,

és az immunrendszer


Ezek befolyásolják egymást és az EGÉSZség fenntartásához fontos a harmonikus együttműködésük. Például az immunrendszert többek között az endorfinok befolyásolják, ezek a központi idegrendszer termékei, azután az ösztrogének, ezek a belső elválasztású mirigyek termékei. A másik oldalon az immunrendszert tönkreteheti a másik két rendszer. Ez az úgynevezett autoagresszív betegségeknél van, ahol a saját szövetek védelme sérül. Ahhoz, hogy szervezetünk szöveteinek helyes legyen az összetétele, feltétlenül szükséges az immunrendszer helyes működése. Tehát egy rendszer pozitív vagy negatív befolyása hatással van az utóbbi két rendszer működésére.
Az Alveo mind a három rendszerre egyszerre tud hatni és támogatja a helyes működésüket. Ez magyarázza azt, hogy ez a termék olyan hatásos és hogy kimondottan pozitív hatása van még olyan esetben is, amikor több éven át tartó egészségi problémákról van szó.
Ne feledjük, hogy a készítmény kimondottan gyógynövényeket tartalmazó kivonatokat tartalmaz. Ezért hatását többnyire fokozatosan fejti ki, ami csak bizonyos idő múlva, néhány hét eltelte után észlelhető. Az Alveo elkészítésére való recept több évtized alatt alakult ki, de az eredmény megérte a ráfordított fáradságot!

A tápanyagok - építőanyagok elemei

Az Alveo nem tartalmaz semmi újat szervezetünk számára. A flavonoidokra, klorofillre, azulénokra, antociánokra és fitoszterolokra az ember szervezete az évmilliók alatt történő fejlődésben nemcsak hogy adaptálódott, de megtanulta ezeket saját érdekében fel is használni. Ezen anyagok a növényi élelmiszerekben találhatók. Tulajdonképpen miért tartalmazzák ezeket az anyagokat a növények? Nemcsak azért, hogy haszna legyen belőlük az embernek. Ezek az anyagok éppen úgy az építőanyagok elemei, mint a rostok és a fehérjék. A növények anyagcseréjéhez klorofill, többféle enzim és flavonoid szükséges, ezenkívül olyan anyagokat is tartalmaznak, melyek a különféle káros külső hatások ellenállásához szükségesek, ilyenek például a fitoncidok. Szervezetünk - saját érdekében - megtanulta azokat használni.

Mi különbözteti meg az Alveot az élelmiszerektől


Az Alveoban ezek a VÉDŐ és HELYES ANYAGCSERÉT TÁMOGATÓ ANYAGOK olyan KOMBINÁCIÓBAN és KONCENTRÁCIÓBAN vannak, hogy a POZITÍV HATÁS az ÖSSZES SZÖVETRE és a SZERVEZET MŰKÖDÉSÉRE OPTIMÁLIS LEGYEN. Itt egyúttal OLYAN KIVONATOK LETTEK KIVÁLASZTVA EGYES NÖVÉNYEKBŐL, hogy ezek TÁMOGATHASSÁK EGYMÁST a POZITÍV és ELLENŐRIZHESSÉK a NEGATÍV HATÁSOKBAN. Például a két ginszenget tartalmazó növény támogatja egymást az alapanyagcsere aktivációjában, de egyszersmind egymást ellenőrzik. Például ha a vérnyomásra való hatásukról van szó, a koreai ginszeng emeli, a szibériai csökkenti a vérnyomást.
Az eredmény az összhangban lévő hatás. Ami a lelki és testi aktivitást illeti, eltűnik a fáradtság érzése, de ugyanakkor meg tudunk pihenni, ha ez szükséges. Az aktiváció tehát nem túlzott. Ez a kombinált hatása az Alveonak, amit a fogyasztók tapasztaltak.
A fokozott fáradékonyság arra utal, hogy súlyosabb egészségügyi problémák adódhatnak. Ez az előzménye valamennyi szerv megbetegedésének. Erre a jelre figyelnünk kell.

Placebó

Most egy olyan jelenségről fogunk beszélni, amit placebónak nevezünk. Tudjuk, hogyha valamilyen szert használunk, amiről azt hisszük, hogy segíteni fog, akkor az eredmények - ha ideiglenesen is - de javulni fognak. A fáradtság szubjektív állapot, a placebónak itt nagy szerepe van. Tehát lényeges a szerepe a placebónak az Alveo hatásában? Merem állítani, hogy nem. Az Alveo ugyanis segít feljavítani az úgynevezett szervi folyamatokat, mint a gyulladás és a különféle szövetek szétbomlása. Az Alveo használatakor előállnak olyan javulások is, amit a fogyasztó már nem is várna. Az Alveo kimondottan javítja a kisgyerekek egészségi állapotát, de ahogy mesélik a fogyasztók, még a macskák és kutyák állapotát is. Pedig a háziállatokat nehezen győznénk meg arról, hogy a termék segít rajtuk. Természetesen jobb, ha az Alveot olyan érzéssel fogyasztjuk, hogy valami jót teszünk magunknak. De ez nem döntő feltétel.

Tehát hogyan hat az Alveo az első rendszerre:

a központi idegrendszer


Olyan növényi kivonatokat tartalmaz, amelyek tompítják a hangulati zavarokat, különösen a depressziót vagy a szorongás érzését és javítják az alvás minőségét. Azok a személyek, akik évtizedeken keresztül alvási zavarokkal küszködtek, az Alveo használatával végre rendesen kialhatják magukat. Az alvás minőségének a javulása az Alveo rendszeres hatásának köszönhető. Az Alveo segít a lelkiállapotban is. Ez kellemes és fontos, mert így termeljük a már említett endorfinokat, amik serkentik az immunrendszerünket, hogy úgy viselkedjen, ahogy kell, tehát védjen meg bennünket a kellemetlen hatásoktól, például a daganatok növekedésétől és ugyanakkor ne támadja meg saját szöveteinket. A stressz gyakran azzal okolható, hogy sok betegség esetében mint indító mechanizmus működik. Többek között ezzel a tulajdonságával is hat az immunitás gyengítésére. Az Alveoban még olyan anyagok is vannak, amelyek javítják a központi idegrendszer vérellátását és az izgalom idegátvitelét az úgynevezett neurotranszmitterek segítségével. Az emlékezőképesség és a lelki tevékenység javul még a szeniorok, idősebbek esetében is. Másodlagosan és az Alveo további hatásaival egyetemben javul a testi aktivitás is. Az Alveo a szó szoros értelmében kihúzza az ágyból a fogyasztókat és megrövidíti azt az időt, amely napközben is kényszeríti az embert kisebb - nagyobb henyélésre.

A második irányítórendszer:

a belső elválasztású mirigyek rendszere - hormonrendszer

Az Alveo olyan növényi kivonatokat is tartalmaz, amelyek aktiválják a szervezet elégséges és aktuális igényeit és a szervezet megfelelő hormonképződését, más szóval: segít a hormonrendszer szabályozásában. Olyan anyagokat szállít a mellékvesék és a nemi mirigyek részére, mint a fitoszterol, a pajzsmirigy részére pedig a jódot. Egyúttal segíti az enzimek aktivizálódását, amelyeknek a feladata a hormonok szintézise az egyes szövetekben. Hogyan ismerjük ezt fel? Hatással van a változókorban lévö nők problémáira. Eltűnnek, vagy legalább mérséklődnek az úgynevezett vegetatív megnyilvánulások, mint a hőhullámok, az izületi fájdalmak és az ingerültség. Viszont itt már beavatkozik az Alveo hatása a többi rendszerbe is. Itt nemcsak a saját ösztrogén termelésről van szó. A termékeny korban lévő nőknél megszűnik az úgynevezett premenstruális feszültség, a fájdalmas havi vérzés és a ciklus rendellenessége. Nem ritka eset az olyan nők teherbe esése, akik ebben már nem is reménykedtek. És vigyázat: a kezdődő átmeneti kor kezdetén bizonyos időre megújul a petefészkek komplett működése, tehát itt sem lehet az Alveot fogamzásgátló eszköznek tekinteni.
Meglehet, eszünkbe jut, hogy lehet-e az Alveot várandós és szoptatós nőknél alkalmazni? De még mennyire! Az úgynevezett ,,Alveos gyerekek” kimondottan jó állapotban születnek.
Itt érvényesül az immunrendszer harmonizációja, amelynek helytelen működése gyakran oka a vetéléseknek, esetleg a magzat és a méhlepény hibás fejlődésének. Ilyen eseteket egyre gyakrabban látunk. A méhlepénynél olyan esetekről van szó, amelyek veszélyesek a szülő nőkre is. Az Alveo terhesség alatt megszünteti a gyomortáji panaszokat és javítja a terhes nők kedélyét.

Azok, akik szoptatni szeretnének, nyugodtan folytathatják az Alveo szedését, mert így javul az anyatej mennyisége és minősége is. Ezek után felmerülhet a férfiakban is a kérdés, hogy számukra van-e értelme az Alveo szedésének? Minden bizonnyal van. Az Alveo rendbehozza a hormonális háztartást, elősegíti az olyan hormonok szintézisét, amelyek szükségesek a férfinemnek. Kérdezhetik, hogyan lehetséges az, hogy az Alveo éppen ilyen szempontból alkalmas férfiak és nők számára egyaránt. Ahogy már említettem, az Alveo építőanyagot szolgáltat, serkenti a belső elválasztású mirigyek kiválasztását és ezek már létrehoznak mindent, ami szükséges az emberi szervezet számára. Ami a prosztata (dülmirigy) túltengését illeti, itt nem lehet kimondott hatást ígérni. Ezt azzal lehet megmagyarázni, hogy az Alveo támogatja a tesztoszteron termelést, ami olyan hormon, ami a férfiak részére ugyan szükséges, de részt vesz a dülmirigy megnagyobbodásában. Az Alveo viszont segíti a gyógyulást és a rendszer jó működését a dülmirigy (prosztata) eltávolítása után.

A kedélyállapotok javulása mellett javulás várható szexualitás terén is.
A hormonális hálózat rendezése úgy a férfiaknál, mint a nőknél segít megőrizni a csontok helyes összetételét nemcsak a hormonok rendezett működésével, hanem közvetlenül a többi anyag hatásával, például a kvarcsav szintjének emelésével. Az oszteoporózisnál (csontritkulás) javulást lehet elérni, amely a hát- és csontfájdalmak visszalépésében nyilvánul meg, de itt csak akkor, ha hosszútávon szedünk mindennap nagyobb adagokat. Azért ajánlatos a preventív hozzáállás és nem szabad arra várni, amikor az oszteoporózis már klinikai formában jelentkezik. Az, hogy az Alveo összhangba tereli a hormonháztartást - úgy a nőknél, mint a férfiaknál - annak az is bizonyítéka, hogy javul az akné és hátrálnak a nemkívánatos gyulladási folyamatok is.

A harmadik vezérlő rendszer a védekező:

immunrendszer



Ez gyakori elmélkedések tárgya nemcsak az egészségügyi dolgozók körében. Tudjuk, hogy nagy mértékben befolyásol mindent, ami szervezetünkben történik. A jó összhangban működő immunrendszer nélkül nem lehetünk egészségesek.
Mit tesz ezért az Alveo?
Hiánytalanul és összehangolva rendezi az immunrendszer működését. Tehát a túl aktív működést tompítja és a kevésbé aktívat serkenti. A nyugati orvostudomány rendelkezésére állnak nagyon hatásos gyógyszerkészítmények, de ezek vagy csak az egyik, vagy csak a másik hatást fejtik ki. Mivel mindkét megnyilvánulási forma - a védekezési rendszer gyengülése és az immunrendszer fokozott működése - sokszor együtt fordul elő, el tudjuk képzelni, hogy olyan gyógyszer, amely csak egy irányban hat, egyúttal ártalmas is lehet. Ennek megfelel az immunopresszió vagy immunosztimuláció mellékes hatásának egész sora.
Miért hat az Alveo másképpen?


Ez azért van, mert rendezi azt az utat, amellyel az immunrendszer irányítva van.
A zűrzavaros rendszert újból rendbehozza, éspedig többféle mechanizmussal egyszerre: először is az emésztőrendszerben rendezi a folyamatot, különösen ami a Peyer- plakkokat illeti, amelyek 80 %-ban az immunrendszert képviselik. Ami az étkezés rendbehozatalát illeti, ennek logikus jelentése van. Nemcsak egy vagy két hatás vagy sejtfajta, de az egész testrendszer az ő kölcsönösen bonyolult kapcsolataiban harmonizálódik saját funkciójában. Második helyen áll a kedélyzavarok rendbehozása. Harmadik a hormonális hálózat rendbehozása. Negyedik helyen van a közvetlen gyulladáscsökkentő, úgynevezett adsztringens (összehúzó) hatás, melyeket az Alveoban lévő néhány kivonat hoz létre. Az eredmény abban mutatkozik meg, hogy fokozatosan rendeződik a gyulladt ízületek állapota, a végtagok begyulladt nagy és a kezek kisebb ízületei, továbbá bármely gyulladt és allergiás szövet és szerv (tüdők, hörgők, máj, vesék, központi idegrendszer, ízületek, izmok, bőr és a bőr alatti szöveteket is beleértve), továbbá az olyan előrehaladott állapotok is, ahol a kötőszövet túltengéséről van szó, mint: májzsugorodás (cirrhózis), asztma, ekcéma, a vesék krónikus gyulladása, hajhullás, szklerózis multiplex. A szklerózis multiplexnél eredmény várható az úgynevezett remissziós stádiumban, amikor még nem ment tönkre túl sok ingert vezető idegszál az agysejtekben. A Parkinson-kórnál várható nagyobb szellemi és fizikai aktivitás, de a reszketést nem lehet befolyásolni. Az Alveo ott támogatja a funkció és a struktúra javulását, ahol ezek még valamennyire megvannak.

Az Alveo harmonizáló képessége az emberi szervezet három alapvető vezérlőrendszerében a további hatásokban nyilvánul meg:

1. Pozitív módon befolyásolja az energetikus és a molekuláris anyagcserét.
Az Alveo állandó hatása abban nyilvánul meg, hogy eltűnik a fokozott beteges fáradékonyság. Pozitív hatást fejt ki a vércukorszint stabilizációjára olyan értékekben, amelyek a normál értékhez közelítenek. Ezt megerősítette sok fogyasztó megfigyelése. Csökkent a vérzsírszint és több másféle nemkívánatos anyag szintje is. Az, hogy ez megtörténjen, az a feltétele, hogy az Alveot sokáig és elegendő napi adagokban kell fogyasztani. Természetesen nagy segítséget jelent a rendszeres testmozgás és különösen az étkezés átállítása.
A hatás így eredményesebb és gyorsabban következik be.

2. Revitalizációs hatások – az egészséges szövetek megújulása és utánpótlása, ezeknek a helyes összetétele és felépítése. Az első feltétele a revitalizációs hatásoknak a helyes vérellátás és a szövetek táplálása. Az Alveo egész sor növényi kivonatot tartalmaz, melyeknek ilyen a hatásuk. Egyik oldalon kitágulnak az erek a közvetlen vazodilatációs (értágító) hatás által, egy idő után szintén érvényesül a vér összetételének rendezése a csökkent aterómos lerakódások révén. Az aterómos plakkok, a túlságosan felszaporodott kötőszövet, a csontnak a kinövései nem úgynevezett innert vagyis nem befolyásolható alakulatok. Csökkennek, ha eltűnik a létezésük oka. Az Alveo egyszersmind megerősíti az érfalakat, ha túl ernyedtek és ezzel támogatják a vér és nyirok elfolyását olyan helyekről, ahol az stagnál. Érezhető az ödémák csökkenése is, melyek nyomást gyakorolnak egyes szövetekre. Egyértelmű bizonyítéka ennek a lábszárfekélyek rendszeres gyógyulása. Ezek a fekélyek, ha elegendő mennyiségben és elég hosszú ideig használta a páciens az Alveot, tapasztalatom szerint mind begyógyultak, eltekintve attól, hogy milyen régi keletű volt a fekély. Rendbe jön a vérnyomás és a szív vérellátása is. Az Alveo ,,egyenes út'', ami nemcsak a hormonális hálózat rendeződésén (ami a helyes összetételnek köszönhető) és a csontok és a porcok megerősödésén látszik meg. Nagy eredmény az arthrózissal károsult ízületek rendbehozása, éspedig egészen a negyedik fokozatot beleértve, ahol az Alveonak a gyulladás elleni hatása érvényesül. Rendeződik a vérképződés, mely többféle okból károsulhat, például az idült gyulladások vagy az elsődleges csontvelő károsodása miatt és a másodlagos elváltozásoknál, melyeket a gyógyszerek idéztek elő. Az Alveo jelentősen gyorsítja a vérkép rendezését a daganatok kemoterápiájánál. Egyenes hatása van a nyirokrendszerben lévő folyamatokra, tekintet nélkül az okokra.
Ezért lehet az Alveot egyértelműen ajánlani minden betegségnél, beleértve a rosszindulatú betegségeket is, amelyek a nyirokrendszert érintik. Ez dokumentálva van a limfatikus leukémiák és további rosszindulatú és krónikus gyulladásos nyirokszövetek esetén is. Ezt az Alveo nyirokszövetekre való hatalmas hatása magyarázza, különösen azokra, amelyek a Peyer-plakkokban találhatóak. Rendszeresen javulnak a szem közegei is. Az Alveonak köszönhető a szemlencse tisztulása is. De tapasztalataim szerint a szemlencsének a rugalmassága nincs befolyásolva. Javul a belső szemnyomás az úgynevezett zöldhályognál.

Az Alveo 4-féle módon csökkenti a fájdalmakat: a vérellátás rendezésével, az izomfeszültség harmonizációjával, gyulladásellenes és revitalizációs hatással a szövetekre.
Az Alveo folyamatos hatása abban is megnyilvánul, hogy visszalépnek, sőt el is tűnnek a hátfájdalmak még az idült és előrehaladott károsodások esetén is. Azért, hogy eredményt érjük el, feltétel az Alveo hosszadalmas használata és ezt a hatást masszázsokkal és gyógytornával gyorsíthatjuk fel. Ezt persze nem lehet alkalmazni rosszindulatú daganatoknál és metasztázisok (áttétek) esetén.

Egyértelmű a javulás olyan fájdalmak esetén, melyeket a hátgerinc mozgászavara vagy a hátgerinc formaelváltozása okozott, és amelyeket azelőtt fájdalomcsillapítókkal és ópiumokkal tompítottak el.
Az Alveo rendezi az emésztőcsatorna és a szájüreg működését és struktúráját is.
Itt - úgy mint a többi betegségnél - érvényesül a többféle hatás kombinációja, amelyek egyszerre hatnak. Ezek: a gyulladás elleni hatás, revitalizációs hatás, mozgásjavító hatás, az emésztőcsatorna falainak feszültségét rendező hatás, a baktériumellenes, gombaellenes, antivírusos, a helicobakter pylori előfordulását és szaporodását gátló hatás.

Az Alveo segítségével javul a bélmozgás, elhárul a krónikus végbéleldugulás és a kellemetlen érzés a hasüregben. Az Alveo javítja a nyombélfekélyek, gyomorfekélyek és fekélyes bélgyulladások állapotát.
Vannak olyan leírások, melyek olyan esetekről számolnak be, amikor az Alveo használata - előkezeléssel kombinálva - megszabadította a használóit sok hosszadalmas és kellemetlen problémától. Nem beszélve arról, hogy elkerülhetővé váltak a sebészeti beavatkozások, melyek alkalmával sokszor az emésztőcsatorna lényegesen fontos szakaszait távolítják el. Itt döntő szerepet játszik a kedélyzavarok és a pszichikai labilitás rendezése. Hasznos egyúttal rendezni az étkezést és befolyásolni az emésztőrendszer állapotát az úgynevezett reflexterápiával.

Végül: milyenek a tapasztalatok az Alveo hatásáról a súlyos betegségeknél és a rosszindulatú daganatoknál?

Még egyszer összegezzük: az Alveo jól bevált, mint olyan termék, amely jelentősen javítja az életminőséget, tompító hatással van a terápia kedvezőtlen mellékhatásaira. Támogatja a gyulladt és szétesett szövetek gyógyulását és a helyes vérképződést. Közvetlenül befolyásolja a beteg nyirokcsomókat és a csontvelőt. Javítja a vér összetételét, mint egységet.
A műtét előtti és utáni állapotoknál - bármely okból is szükséges - nagymértékben gyorsítja a gyógyulást és így rövidíti a fájdalmak időtartamát is.

Aki szereti önmagát és a családját...

alveofamily
annak 30 ml Alveo éhgyomorra javasolt és indulhat a nap!
Egyszerűen, gyorsan, kényelmesen!



Eddig az Alveo gyógyhatásáról volt szó, az eddigi tapasztalatok alapján. De olyan szerről van szó, melynek elsősorban a civilizációs betegségek megelőzésében van szerepe. Aki szereti önmagát és a családját, minél korábban kezdje el a megelőzést. A további intézkedések az étkezéssel, reflexmódszerekkel, lelki higiéniával, gyógytestneveléssel kapcsolatban kitűnően kiegészítik és támogatják az Alveo és egyéb jó minőségű élelmiszerpótlók hatását. Jó, ha több lábon állunk, hogy a különböző módszerek egymást támogatva segítsenek egészségesebben élni az életet. Jó egészséget!

Dr. Kováčová Jiřina

Nový Jičín, Csehország



Az Alveo a Sportkórház által is bevizsgált termék,
ezért sportolóknak kifejezetten ajánlható!






 
Honlapkészítés Debrecen OtherSide Webstudio- Honlapkészítés Debrecen